Szabó Dezső [antikvár]

Nem mondok újat: kultúránkban soha nem látott mértékben -mennyiségben és módon- elszaporodtak a fotografikus jellegű (álló-, vagy mozgó-) képek. Úgy tűnhet, mintha minden azért volna, hogy képpé legyen, vagy legalábbis akkor és azáltal lesz -azaz nyer valódi és hangsúlyos létezést-, ha kép is készül róla. 2001. szeptember 11-én helyi idő szerint reggel 8 óra 45 perckor egy Boeing 767-es szállt bele a New York-i World Trade Center északi tornyába, majd ott felrobbant. Legfeljebb másodperceket tölthetett a gép a torony körüli, látótávolságon belüli légtérben, így -szemben a déli torony ellen húsz perccel később bekövetkezett terrortámadással- sokáig nem volt képünk a merényletről. Ám biztosak lehettünk abban, hogy valaki erről is készített felvételt, és e kép hamarosan megtalálja az utat a CNN tökéletesen sokkolódott folyamatos képáradatába, mely azokban az órákban képtelen volt nem újra és újra elénk tárni az iszonyatos rombolás-sorozat hard-core képeit. És így is lett: órákkal később kiderült, van képünk az északi toronyba belerepülő gépről, mint ahogy volt például a néhány éve felszállás közben kigyulladt Concorde-ról is. A helyzet az. hogy bár (vagy inkább: mivel) minden képzeletet felülmúl a képgyárfás, leginkább zavarban volnánk, ha azt kérdezné meg valaki, hogy pontosan nút is jelent az, hogy van képünk e katasztrófákról (vagy, adott esetben, bármi másról). Bár úgy tűnhet, értjük képeinket -azt gondoljuk: látjuk, mit ábrázolnak-valójában alig-alig van fogalmunk e képek, a képek működésének módjáról. Kép és leképezett viszonyáról, képek által szerzett ismereteink hitelességének kritériumairól, a tágan értelmezett képgyártó apparátus (a fényképezőgéptől, az előhívó intézményeken át a nyilvánosság csatornáiig) természetéről. Nem vitás: könnyen adható Szabó Dezső itt látható fotográfiáinak egy olyan értelmezés, mely szerint azok éppen erről, a megértés hiányáról, a megszokásban megalapozódó bizonyosság megkérdőjelezéséről szólnak, Azt szoktuk gondolni, hogy azt látjuk a képen, amiről a felvétel készült: egy tornádó képe egy tornádó képe; egy vérrel teli kádé az egy vérrel teli kádé; egy repülőgéproncsé pedig egy repülögéproncsé, és így tovább tautológiák során at. Csak hát Szabó e képeiről hidjuk -s így ha első pillantásra nem is mindig látjuk, de mindig feKedezhetjük-, hogy nem azok, amiknek látszanak. Illetve éppen hogy azok: látszatok. Makettekről készített felvételek, egy fabrikált A látvány tehát megbízhatatlan látszat; Szabó érdeme pedig ebben az I az, hogy erre nem a fotográfia, hanem a fotografált valóság I will not say anything new: photographic images, both stiU and moving, have permeated our culture to an unseen before extent. It seems that everything happens just in order to become an image, or at least gains real existence only if and when it turns into an image. A Boeing 767 hit the North Tower of the New York World Trade Center and subsequently exploded on 11 September 2001 at 8:45 local time. It could have remained in the proxijnity of the tower for seconds at most therefore, in contrast to the Southern Tower attacked twenty minutes later, for a long time there was no picture of the first attack. However, we could be certain that someone had recorded it and that the resulting picture would soon find its way to the perfectly shocking stream of images on CNN. And this is what did in fact happen: hours later there emerged pictures of the airplane hitting the Northern Tower, similarly to an earlier case of a Concorde biumt out during take-off. Even though the production of pictures has exceeded all limits of imagination we would be confused if someone asked what it really means that we have a picttire of a disaster. Though it might seem that we understand our pictures (we think we can see what they represent) in fact we hardly have a clue about them and about the way they function. We understand little about the relationship between an image and what it represents, about the criteria of the reliability of what we learn about reality from pictures, and about the nature of the image-manufacturing structure (from the camera to the developing service, or to media channels). Clearly, an interpretation of the works by DezsÖ Szabó presented here, according to which they talk about this lack of understanding, about questioning the certainty rooted in custom, is easy to come up with. We are used to thinking that what we can see in the picture is what it represents. Hence a picture of a tornado is a picture of a tornado, a picture of a tub full of blood is a picture of a tub full of blood, a picture of a plane wreckage is a picture of a plane wreckage, and so on in this tautological fashion. But we know about Szab('s photographs, even if at a first glance we suppose it rather than see, that they are not what they seem to be. Or more precisely: they are just what they seem to be. They are photographs of dummies, faithful images of a made-up reality. Images are therefore unreliable imitations. In this interpretation Szab('s achievement relies on the fact that he draws attention to it not through his pho-