Newman [antikvár]

Néhány hónappal ezelőtt bejárta a katolikus világsajtót a hír, hogy a birminghami érsek megkezdte Newman kardinális boldoggá avatási eljárásának előkészületeit. Az egyik legelterjedtebb egyháztörténelmi összefoglalás szerzője (Funkc) így ír róla: „Az angol egyház legszellemibb és legzseniálisabb alakja, a legnagyobb angol író, a XIX. század egyik legnagyobb teológusa, aki a gondolkodás élességét és a pszichológia mély-látását a misztikus jámborságával és a költő lendületével köti össze." Egy másik jeles egyháztörténész a nagy mintaképnek nevezi, amely korunknak jobban kell, mint bárki más (Lortz). Nem kisebb arányokban festi meg képét a teológus is: Przywara szerint méltó rá, hogy az legyen a modern kornak, ami Szent Ágoston volt az antik világnak és Aquinói Szent Tamás a középkornak. Szintétikus szellemének gazdagságára, gondolatainak forró elevenségére semmi sem jellemzőbb, mint hogy a mai katolicizmusnak mindhárom eszmei irányzata: a haladó, a konzervatív és a közvetítő egyaránt hivatkozik rá. A róla szóló és egyre szaporodó tanulmányok egyre többször emlegetik az újkori egyházatya címen. Hosszú élete (1801-1890) nemcsak a múlt század - és bizonyos fokig az abból szervesen kinövő XX. század - teológiai szintézisét valósítja meg, hanem egy egészen kivételesen nagyarányú emberi személyiség kivételesen tiszta és heroikus pályáját is. Ex umbris et imaginibus in veritatem - mondja maga készítette sírfelirata. Tömörebben aligha lehetne összefoglalni életét. Nagyszabású ez a pálya, de harmincas éveitől kezdve tragikus jellegű; negyvennégy anglikán és negyvenöt katolikus évét egyaránt külső és belső harc tölti be az igazságért és - nem kevesebb intenzitással - az életszentségért.