Bővebb ismertető
Előszó
Az Oktatásügyi Minisztérium 1954 juniusában ujból meghatározta a felsőfokú idegennyelTi oktatás célkitűzését és rendezte a nyelvi oktatás körülményeit is.
Az elmúlt tanévben ennek a rendeletnek megfelelően folyt az idegennyelvi oktatás a felsőfokú intézményekben, kz orosz nyelvi oktatás számára voltak megfelelő tankönyvek, a nyugati /német, francia, angoj. stb./ nyelvek tanításához középiskolai tankönyveket kellett használnunk. Ez a megoldás termésaetaeen osak idaigleaes lahetatt.
A most kiadásra kerülő egységes nyelvi jegyzet ezen a hiányosságon igyekszik javitani. Egységes tervezésben és felépítésben német, francia és angol nyelven jelenik meg olyan hallgatók ssámára, akik idegennyelvi tanulmányaikat valamelyik nyugati nyelvből az earetemen kezdik meg, illetve eidig
kevés előhaladást tettek.
Az egységes nyelvi jegyzet I. kBtete fonetikai bevezetéaből, 20 lecké-
bSl és ezótárrészből áll. A leckék kSzül 16 előrehaladó, uj anyagot feldolgozó, 4 lecke ismétlő jellegű. A szerkezeti felépítés olyképen t5rté&t,hogy 4 előrehaladó, uj anyagot feldolgozó leckét eev ismétlő olvasmány kSvet.
A leckék lexikai anyaga feldolgozza a mindennapi élet döntő, alapvető tárgyköreit, s a felépítésben a fokozatosan bővülő tárgykörök elvét valósit-ja meg. A szókincs kb. 800-1000 szó s a kiszemelésben a gyakoriság és az egyetemi élet szempontjai érvényesültek.
Az egységes nyelvi jegyzet a hangtan elemeit és a leckék szövegéhez kapcsolódóan alaktani és mondattani jelenségek magyarázatát tartalmazza. A rendszeres nyelvtani ismereteket ezzel a jegyzettel egyidőben megjelenő egységes nyelvtani jegyzet foglalja össze. Egy-egy előrehaladó lecke apyaga általában két találkozáson, az ismétlő leckék anyaga peflig egy találkozáson dolgozható fel. Ez a csoport erősségétől éa fejlődési ütemétől függően változik és szükség esetén kihagyásokkal egy előrehaladó lecke egy alkalommal is elvégezhető. Elgondolható olyan eljárás is, amely a nagyobb terjedelmű leckének kb. a felét dolgozza fel a nyelvi foglalkozás kereténben,másik részét pedig a hallgatók önállóan dolgozzák fel a következő találkozásig.
II.
A módszeresen feldolgozott olvasmányi szövegek mellett egyea leckék kiegészítő szöveget is tartalmaznak, amelyet az erősebb csoportok dolgozhatnak fel.
Mind az olvasmányi, mind a nyelvtani anyag összeállításánál az egyetemi hallgatók szellemi színvonalát vette alapul az egységes nyelvtani jegyzet.
5511096-fe _ 3 _