44 haiku [antikvár]

Ryökan három dolgot ki nem állhatott: a költők versét, a szépírók ecsetvonását és a szakácsok főztjét. Kolduló körútján le-leállt a gyerekekkel labdázni, bújócskázni - önfeledtebben és komolyabban játszott mindnyájuknál... Soha nem akart felnőtté válni, mesterséget tanulni, inkább vállalta az otthontalanságot, a nincstelenséget, az egyedüllétet - ezt megtehette, mint zen buddhista remete, anélkül, hogy bolondnak nézték volna, bár nem lehet véletlen, hogy úgy hívta magát: Taigu, a "Nagy Balga". Tavaly decemberben egy párizsi antikváriusnál kezembe akadt kétnyelvű haiku kötete, és már útközben elkezdtem fordítgatni névjegyek hátára, újságok szélére. Ez kerekedett belőle. Azt hiszem, Ryökan mindig is legkedvesebb japán költőm marad, őszinte, egyszerű, ellenséges érzelmektől mentes hangja ("A világgal úgy vagyok, hogy se vele, se ellene.") felejthetetlen élmény, ráadásul ugyanahhoz a Sötö zen felekezethez tartozott, amelynek szerzetesei között én is éltem és tanultam valamikor Japánban.