Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
Tisztelt Olvasó!
A kötet, amelyet a kezében tart, a kilencvenes évek elején megalakult „HÍD" Dunaújváros és Környéke Egyesület első elnökének, dr. Szabó Ferencnek a visszaemlékezéseit tartalmazza. Annak az embernek a személyes tapasztalásait, aki tizenhat esztendőn keresztül vezette a hazai kohászat „zászlóshajóját", a Dunai Vasművet.
A rendszerváltás táján nem volt kérdéses, hogy a helyi társadalmi igényekre szerveződött, a gazdaság szereplőit is összefogó egyesület első számú vezetője a nyugdíjaséveit kezdő, nagy tiszteletnek örvendő, állami nagyvállalati szaktekintély, dr. Szabó Ferenc legyen. Személye elegendő biztosíték volt arra, hogy a nagypolitika és a helyi politika szereplői, elfogadva őt, az egyesület céljai mellé sorakozzanak föl.
A demokratikus elven felálló és működő egyesület beigazolta a hozzá fűzött reményeket. Közreműködésével Dunaújváros és környéke infrastruktúrájának továbbfejlesztése óriási lendületet vett, a térségfejlesztés feltételrendszere komplex módon megteremtődött. Azt szokták mondani, hogy egy szervezet működésének egyik feltétele, hogy annak vezetője miként képes összetartani a rá bízott embereket. Senki nem vitatja dr. Szabó Ferenc ebbéli kvalitásait, érdemeit. Neki ez kiválóan sikerült, s az egyesület ma is működik, igaz, új célokat kitűzve maga elé.
S mivel mindannyian jó szívvel gondolunk azokra az eseményekkel és izgalmakkal teli évekre, amikor térségünkben „elindult valami", főhajtással adózunk a „HÍD" Dunaújváros és Környéke Egyesület tiszteletbeli elnöke személye és munkássága előtt.
Fogadják jó szívvel visszaemlékezéseit, amelyek a pentelei beruházás elindításáig repítenek vissza az időben, s véleményét a rendszerváltás óta történtekről.
Rauf Pál a „HÍD" Dunaújváros és Környéke Egyesület elnöke