Bővebb ismertető
Mendele Ferenc építész (1934-1994) emlékére
Az épület története és a feltárás eredményei
A siklósi Alsóvárosban, a volt Pelikán Szálló udvarán álló török mecsetről - amint azt ebben az időben nevezték - a XIX. század negyvenes éveitől kezdődően gyakorta történik említés. Haas Mihály, Baranya megye jeles helytörténeti kutatója így emlékezik meg a dzsámiról: „ a nagy vendégfogadó, melynek udvarában egy régi török mecset áll ". Alig néhány évvel később Fényes Elek ugyancsak említi a fogadót, „ .melynek közepén épségben áll fenn egy régi török mecset ". A dzsámi épületének állapotáról szemléletes leírást nyújt Siklós nevezetességeinek ismertetése során Hunfalvy János: „ .Nevezetesebb épületei a vendégfogadó udvarában lévő török mecset. Ez már félig rom, s töredezett falain itt-ott bokrok és fák zöldellenek, annál festőibbnek mutatkozik. Most e mecset lakóházul szolgál ". A dzsámi lakóházként használt épületét Rohbock Lajos rajza nyomán G. Heisinger metszete is megörökítette.
Rómer Flóris, mikor 1872-ben Siklóson járt, a mecsetről egy ceruzavázlatot készített. A rajz a dzsámit - hasonlóan, mint Rohbock korábbi rajza is - sátortetővel fedett épületként ábrázolja. Mindkét ábrázolás úgy tünteti fel a dzsámit, mintha annak épülete nyolcszög alaprajzú volna.
(Egy 1901. évi tudósításból arról értesülünk, hogy a török mecsetet lebontották. E közlés téves volt. Feltehető, hogy a sátortető alatt levő kupola héjazata ebben az időben már annyira megrongálódott, hogy azt le kellett bontani és innen ered a félreértés.)
Fejes János, Siklós monográfusa írja, hogy Siklós elfoglalása után már az első években építettek a törökök dzsámit, amely a „ mostani Pelikán-szálló, akkor közteret képező udvarán állott". Helyesen jegyzi meg, hogy a múlt század végén még állott török épületet „tévesen gondolták a múltban fürdőnek, mert ez a török időkben mecset volt". A dzsámi épületét 12x12 m alapterületűnek mondja, amelynek „ alapfalai - a régi hajórész -1,20 m erősségűek, 8 méter körüli magasak voltak ".
Az 1955-ben végzett városképi és műemléki vizsgálat a korábbi téves forrásokra támaszkodva a török épületet csupán Rohbock metszete alapján írja le, mint a volt PeUkán Szálló, újabban Kultúrotthon udvarán állott egykori épületet. Egyidejűleg javaslatot
1