Pataki tanáraink [antikvár]

A Sárospataki Református Kollégium öt évszázadot magába foglaló történetének, éppúgy, mint magyar népünk történetének, megvoltak a maga kiemelkedő időszakai és "gyászévtizedei". Fundálása óta minden évszázadban küzdenie kellett a megmaradásért, a túlélésért; de vissza-visszatérően fellobbant és lobogva égett "három fáklyája" - hit, haza, emberiség -, mely saját régióján túlsugározva megújulást, szellemi-lelki megelevenedést adott nemcsak az egyház, hanem az ország népének is. Kollégiumunk 20. századi virágkora 1931-1952 között volt. Még megvoltak, éltek és a kollégiumnak, a diákéletnek meghatározói voltak azok az évszázados hagyományok, melyek a pataki iskolának nemcsak színt adtak, hanem alapot is a megmaradásra és továbbélésre az ismétlődő nehéz gazdasági viszonyok között: a legáció, a mendikáció, a szupplikáció. Olyan "ösztöndíjrendszer" volt ez, mely diákok százainak tette lehetővé a tanulást mind a gimnáziumban, mind a teológián (sőt a tanítóképzőben is). Különösen sokat jelentett ez azoknak a határon túlról (Felvidékről, Kárpátaljáról), átjött vagy itt rekedt diákoknak akiknek éveken át ez volt egyetlen forrásuk, amelyből fedezhették tanulási és kollégiumi költségeiket. Másrészt ebben az időszakban bontakozott ki a diákéletet meghatározó internátusi hálózat, és ez is lehetővé tette azt, hogy olyan szintre emelkedett az ének-zene tanítása, a testnevelés művelése, mely kiemelkedve a "melléktantárgyi" minősítésből a kollégiumi nevelésnek egyik meghatározó eszközévé vált, és a különböző versenyek révén országosan is öregbítette az iskola hírnevét.