Bővebb ismertető
Egy nagy tanár emlékezete
A TANÍTVÁNYOK FELIDÉZIK A NÉVADÓ ALAKJÁT
Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, a második világháború előtt Beregszászon volt Bárdos László tanítványa.
Bárdos László családja körében
Harminckilenc márciusától, perugiai útjáról hazatérve, a front közeledte miatt csonka negyvennégyes tanév végéig tanított Bárdos László a beregszászi gimnáziumban. Alakjára így emlékezem:
FUltűnő jelenség volt, jólesett ránézni: sűrű fekete haja alatt fárad-I hatatlan gondolkodóra valló széles homlok, mindenre figyelő eleven szempár, termékeny akaratra valló erős áll, atléta- vagy inkább birkózótermet, beszélték, fél karral is tud fekvőtámasz-sorozatot csinálni. Hét évtized után is fülemben van szépen tagolt, mozgalmas, kifejező arcjátékkal kísért, talán tudatosan kimunkált beszéde.
Engem olaszra tanított, kedvtelve formálta a szavakat, nyomta meg az erős hangsúlyokat. Meglehet, ez a kisdiákkori nyelvlecke is hozzájárult, hogy később szakmám lett az itáliai irodalom. Taníthatott volna másra is, sok mindenre, latinra, földrajzra, történelemre, de én, ki tudja, miért, gyorsírásórára jártam. Ha azt mondom, kiváló tanár volt, szegényesen minősítem. Volt benne valami természetes-ösztönös, a tanításban hasznosított, megejtő színészképesség, kellett az is, hogy egy pillanat alatt kapcsolatot tudjon teremteni velünk. „Te kis ember" - egyszer-egyszer így szólított bennünket, s máris közel éreztük hozzá magunkat. Sosem láttam rosszkedvűnek, szórakozottnak.
Sokféle energia feszítette. Szerette a közéletet, hatékonyan dolgozott a nemrég alakult kárpátaljai kulturális egyesületekben. Mindenütt helyetteret talált sokféle terjeszkedő szándékainak. Szemlátomást élvezte sorozatos előadásait. És mi mindenről szólt színesen, szakszerűen! A magyarság eredetéről, az okkultizmusról, az olasz művészetről, Erdélyről, Boldog Margitról, ontotta a cikkeket, írt, már Tatabányán, szociográfiai, város-