Képek Pécs történetéből [antikvár]

Nagyanyám még így hívta: Indóház utca, anyám vidám gyermekkori élményeiről mesélt, amikor a hóval borított meredek utcákon át a városházáig siklottak szánkóikon. Az idős pécsiek bizonyára még emlékeznek arra a pékinasra, akinek triciklijéről a Mecsekről jövet leesett a lánc és a megvadult járművét nem tudta megállítani csak a bőrgyárnál. A villamos után érdemes volt szaladni, az megállt s felvette a sietőt, miközben vidáman csilingelt a járókelők között. A jó pécsiek egyszerűen nem voltak hajlandók a pár arasznyi széles járdán közlekedni. Radocsay vendéglő, Nick söröző, Corso kávéház, Vigadó, Olasz és Jancsi cukrászda, lóversenypálya, repülőtér, Uránia, Apolló mozi, Timár és Czinderi utca. Kinek az egyik, kinek a másik név ismerős... Pécs igazi kisváros volt, nem túl tiszta, nem is csendes, nem túl gazdag, nem is egészen magyar, de kicsit déliesen vidám, pletykás, vasárnap harangzúgásos, csevegő, süteményillatú. Két szélén sörgyár, fölötte meg csodás szőlők, gyümölcsösök, melynek déli határa már a Petrezselyem utcánál elkezdődött s széles ívben ölelte körül a várost. Pécs azonban mégsem volt mindig ilyen idillikus. Folyt itt vér is, dörgött az ágyú és ropogott a puska is elégszer. A pusztulásból azonban szorgalmas és építő kezek mindig újraformálták nekünk annyira kedvessé ezt a várost, mely szemünk előtt serdült nagyvárosság. Ennek a folyamatnak fontos pillanatait s apró epizódjait kívánom e könyvben bemutatni.