Bővebb ismertető
vallanak az iskolai jegyzőkönyvek
Jó évtizede annak, hogy Romániában megdöntötték a földrész leg-embertelenebb kommunista diktatúráját, s habár azóta sok mindent megírtak a letűnt rendszerről, még mindig van bőven tisztáznivaló. Jómagam több mint egy negyed évszázadot éltem le és dolgoztam ebben a rendszerben, s így nem tartom szerénytelenségnek részemről, ha az áldozati nemzedékhez tartozónak vallom magam.
Mi késztetett arra, hogy az oktatásügy akkori sajátos kérdéseivel kapcsolatos dokumentumok feltárásával foglalkozzam? Az, hogy a fiatalabb pedagógus nemzedék, nem is beszélve más társadalmi kategóriákról, majdnem semmit sem tud(hat) az említett korszakról. Ha mindennapos megaláztatásainkról kezdünk beszélni, megmosolyognak, mert egyszerűen nem hiszik a történeteinket. A legtöbb ui. ma már hihetetlemiek tűnik. Elsősorban ezért gondoltam úgy, hogy megszólaltatom az egykori iskolai munkaülések jegyzökönyveit. Hogy a kép átfogóbb legyen, minisztériumi, vármegyei, tartományi, rajoni szervek rendelkezéseiből is számos esetben idézek. S bár eredetileg nem volt szándékomban, nemegyszer saját élményeimnek, tapasztalataimnak is helyet adtam. Az általam összegyűjtött anyag messze áll attól, hogy egy letűnt kor iskolaügyének szmtézise legyen. De a felsorakoztatott tényekből azért - úgy gondolom - hogy körvonalazódhat egy reális kép az egykori állapotokról, a pedagógus kiszolgáltatottságáról, gyötrődéseiről, arról hogy mennyire „értékelte" a kommunista rendszer a tanító-, tanár munkáját.