Bővebb ismertető
Erdővidék Háromszék (ma Kovászna megye) északnyugati részén terül el. Határai: Keleten a Baróti-hegység, északkeleten és északon a Dél-Hargita, nyugaton pedig a Persány-hegység. Délen a köztudat Nagyajta-Bölön vidékéig tartja Erdővidéknek e tájat. Az Olt-völgy túlsó, nyugati pereme természet-földrajzi szempontból kiegészíti a vidéket. Így a földrajzi értelemben vett Baróti medence és a hozzátartozó Oltvölgy-szakasz szerves egésznek tekinthető. Ágostonfalva földrajzi helyzete, Ürmös és Apáca vidéke, nyelvjárási sajátosságai e három falu Erdővidékhez tartozását támasztják alá.
Éghajlata és természeti körülményei kedvező életkörülményeket biztosítottak már az ősember számára is. A régészeti leletek tanúsága szerint Erdővidék területe az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt. Mindeddig kevés kőkorszaki lelet került elő, annál több azonban a réz- és bronzkorra, illetve a vaskorra utaló leletek száma. A történeti források tanúsága szerint az ókorban és a népvándorlás korában is lakott volt a vidék, a dákok, rómaiak, gótok, gepidák, hunok, szlávok, avarok, besenyők több-kevesebb ideig laktak Erdővidéken.