Emlékbeszéd Katona Lajos levelező tag fölött [antikvár]

Katona Lajosnak, a folklore és irodalomtörténet hivatott művelőjének, emlékét újítom föl a tek. Akadémia megtisztelő bizalmából. Valójában nem szorult Katona az én erőtlen szavamra. Emlékét nemcsak egy fényes fehér márványlap őrzi a kerepesi temető hangulatosan szomorú fái között, nemcsak művei hirdetik egykori nagyságát, hanem mindannyian, a kik e teremben együtt vagyunk, magunk elé tudjuk még képzelni, látjuk szemüvege mögött megcsillanó szemét s azt az éles, mélyreható tekintetet, a mely a lélek gazdagságának biztos jele. Alig másfél éve örökre elhomályosult ez a szem, megtört ez a tekintet. Solon boldognak nevezte volna őt, mint a nemes testvérpárt. Kleobist és Bitont, mert a halál élete teljében, nagy czélja elérése után ragadta el; mi azonban, a modern kor emberei, tragikusnak találjuk korai halálát, mely szeretteit, jó barátait s a tudományt tőle megfosztotta.Az a majd két esztendő, mely a mai napot halála pontjától elválasztja, csak az elvesztésén érzett fájdalmunkat enyhítette, magát a veszteséget nem; megnyugszunk abban, a mit megváltoztatni nincs hatalmunk, de számbavesszük veszteségünket, mint a tengerész a vihar elülte után.