Debrecen várossának, ez keresztyén res-publicanak, naponként Árvíz képpen nevekedett, ez esztendő forgásiban végben ment siralmas sorsainak, keserves meg bántódásinak, helytelen Expensainak egy néhány versekben foglalt C [antikvár]

Debrecen Nemes Szabad Királyi Város Levéltárában, az 1658-1664. évi öreg jegyzőkönyv végén, a tisztán maradt levelekre krónika vagyon írva. Nemes Nagykállói Fényes István uram, város akkori hites nótáriusa írta ékes versezetekben, amint az ebben a könyvben szép rendjével megolvasható. Ez eddig nem lenne olyan nagy dolog, más városokban is voltak verselgetni szerető nótáriusok, akik nem hagyták üresen a protocollon kimaradt leveleit. Fényes Istvánnal azonban másként áll a dolog. Ő csak akkor engedett pegazusa kantárján, ha más út-mód nem volt rá, hogy azt, amit napjai történéséből históriai, sőt ennél is feljebb való becsűnek érzett, - megörökítse. A próza, főleg a hivatalos próza veszedelmes terrénum abban az időben az őszinte penna számára. Ma a török néz bele, holnap beleüti orrát a német, azután a magunk fajtája s várossal itatják meg a levét, ha valami, nem száj ok íze szerint valót sillabizálnak ki belőle. A protocollonba legjobb hát mindig csak a puszta tényeket írni, sokszor még azt se, hanem lenyelni a kommentárral együtt, csak titokban jegyezni fel s ha alábbhagyott az idők bolond szele, akkor kerül csak világosságra, de akkor sem hivatalos formában. Tanúsítja ezt Diószeghi Ferenc nótárius útmutatása, amelyet a Fényes István krónikáját magábanfoglaló jegyzőkönyv elé írt, mint Fényes elődje a nótáriusságban: Ha valaki valami oly belső titkos dolgokról akar tudakozni, a mellyet még az Tiszteletes Tanácsi rend is nem közölhetett másokkal, hanem inkább saját szívében kellett tartani, ollyant itt semmit nem talál; mert akkor még az délen ragyagó fényes napot is csaknem gyertyával kénszeríttetünk vala keresni, az nagy fonnyasztó félelem és hosszas reméntelenség között.(Városi jegyzőkönyv 1658-1664.)