Baranya megye évszázadai 1000-1918 [antikvár]

A Mecsek-vidék kedvező domborzati és klimatikus viszonyai már a legrégebbi időkben is tartós letelepedésre ösztönözték az embereket. E táj története az ősnépek kultúráinak gazdag nyomait őrzi, s egyfajta sajátos folyamatosságról árulkodik a kelta és a római régészeti leletek sokasága is. Baranya vármegye története- több magyarországi megyéhez hasonlóan - az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak ugyan a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet mellett foglalva állást, a honfoglalás idején már létező - néveredetében személynevet rejtő - Baranyavár településből származtatja. A királyi vármegye központja is a várispáni székhely, Baranyavár lett, amely „határvárként" a stratégiai fontosságú Székesfehérvár-Nándorfehérvár hadiútat biztosított. A vármegye legkorábbi kiterjedése, összhangban az évezred elején (1009) alapított pécsi püspökség területével, magában foglalta a Dráván túl fekvő területek nagy részét is. Állam- és egyházszervező királyunk I. (Szent) István Pécsváradon alapította az egyik legkorábbi és legjelentősebb magyarországi bencés apátságot (1015). A kora-középkor legkiemelkedőbb építészeti, művészeti emlékei sorában találjuk Baranya kis, román stílusú falusi templomait: Mánfa, Kővágószőlős, Cserkút, Málom egyházai e korszak talán leghitelesebb tanúi. E táj, e vidék megragadó szépsége, különleges természeti gazdagsága szolgált hátteréül az első magyar származású író, Mór püspök művének csakúgy, mint a reneszánsz európai hírű költőjének Janus Pannoniusnak...