Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei I. [antikvár]

'48/49 legszemélyesebb közügyem Tamásiné a Rákóczi Gimnáziumban tanított történelmet. Óráin a feleltetések után, az új „anyag" ismertetése eló'tt mindenkinek lehetősége volt jelentkezni, s elmondani, mit olvasott arról a korról, ahol tartottunk, amiről éppen tanulnunk kellett. Ha tetszett az, amit az osztályába járó tinédzser elmondott, úgy értékelte, mint egy feleletet, s lehetett érte ötöst kapni. Egyszer aztán aranyéletem lett. Ugyanis szüleim megleptek ^Gracza György gyönyörűséges, Az 1848—jg-iki magyar szabadságharc története című ötkötetes művével, amely ma is dísze könyvtáramnak, és amelyből először tárult fel előttem teljes gazdagságában az a dicsőséges kor. Történelemóráról történelemórára jelentkeztem, s kaszáltam be újabb elismeréseket, amik igazán jól jöttek azután az év végi összesítésben Nem tudom, hogy a gazdagon illusztrált Gracza-mű lelkesítő ereje hatott-e rám, s tett meghatározó benyomást, befolyást érdeklődésemre egy életen át, de gyanítom, hogy itt kell keresni valahol történelem-szeretetem okát, és később azt az igyekezetet, hogy mások számára is vonzóvá tegyem, másokkal is megszerettessem 1848/49 örökségét. Hogy arra ösztönözzek mindenkit, akit csak — a rendelkezésemre álló eszközök segítségével — meg lehet szólítani, hogy gondozzák e korszak ránk maradt emlékeit, hagyományát. 1968 januárjától 2010 nyaráig dolgoztam a Magyar Televíziónál, s e több mint négy évtized alatt tév^tékokban, játék- és dokumentumfilmekben, gyerekműsorokban, élő adásokban, az összes létező műfajban, minden műsorkészítő poszton gyűjtöttem tapasztalatokat. Azután megszületett a városvédő műsor is Még mielőtt elvégeztem volna a Színház- és Filmművészeti Főiskolát (mai nevén Egyetemet), az ELTE Bölcsészettudományi Karán megszerettette velem az építészet stílusait, történetét Dercsényi Dezső, a híres művészettörténész professzor. 1980 elejétől kezdve aztán — ekkor indult az ország épített örökségének megóvására serkentő, agitáló városvédő műsorom a Magyar Televízióban — az országot járva látnom kellett azt is, mennyire gondozatlanok idehaza a sírok, temetők, kripták, sírkápolnák, általában a temetkezési helyek. Hogy az elhunytak, eltemetettek emléke mily hamar feledésbe merül, még a magyar történelem és kultúra területén kiemelkedően nagyot alkotó emberek sírhelyeit — ha egyáltalán megvannak még — sem gondozza senki. Már voltam a Westminster Abbey-ben, meg Saint-Denis katedrálisában, ahol az