A nemzeti játékszín története I/I.-II. (töredék) [antikvár]

ELŐSZÓ. Nemzeti játékszínünk története a legrégibb időktől a Nemzeti színház megnyitásáig, nem lehet puszta krónikája az egyes színtársulatoknak. A magyar színészet nemzeti, kulturális missiót teljesített ez időn belül. Ez időszak eseményeinek részletes leírása tehát kívánatos és indokolt is, hogy a magyar színészet műveltségtörténeti jelentősége lehetőleg minden oldalról kellő világításba helyeztessék. Fölegaz 1790-től 1837-ig terjedő félszázad anyagából felettébb érdekes kép verődik vissza. Központja e képnek a kezdetben lelkesen fölkarolt, később a nyomorral küzdő, az állandósulás reményéről le nem mondó, lelkes, törekvő magyar színészet, folytonos harczban az idegen színészettel. Köréje csoportosul a magyar íróvilág ; a nemzeti jogok és kiváltságok őre a vármegye; a vidék, magyarosabb szellemű városaival; a nemesi középosztály, áldozatra kész gavallérjaival és «igaz magyarjaival». Az «ópium álmából» fölébredt nemzet lázas tevékenysége áll előttünk. A jóakarattal teljes, bár tervtelen kapkodás, a provincziális érdekek gyámolításában keresi a nemzeti érdeket. Az erőt apró küzdelmek forgácsolják el. A nemzet kimerülni látszik -—- a czélhoz közel. E kritikus helyzet közepette kezd' kimagaslani e korszak vége felé Széchenyi István gróf titáni alakja. Övé az egyesülés eszméje megpendítésének dicsősége. Diadalát akkor üli, midőn az 1839/40-iki országgyűlés 400,000 forintos adományával biztosítja lételében a nemzet adakozásából emelt műintézetet. Ezen a kereten belül törekedtünk a magyar színészet küzdelmes éveinek eseményeiről, mint műveltségtörténetünk egyik legfontosabb részletéről, lehetőleg hű képet adni. Tliey are the abstract and brief cronicles of the time. a*