Lakáskultúra 2005. június [antikvár]

Furcsa dolog esett meg velem e lapszám szerkesztése közben, a több évtizedes pályafutásom során először történt ugyanis, hogy a kívülálló, mondhatni, az olvasó helyzetébe kerültem az egyik anyagunk láttán. Történt pedig e furcsaság annak okán, hogy ez év áprilisában nagyszabású lomtalanítást végeztünk unokaöcsémmel Balatonon, a családi nyaralónkban. Hosszú-hosszú ideje már, minden egyes nyaraláskor felmértük a terepet, s békés egyetértésben elhatároztuk, innen pedig rengeteg holmit kellene kidobni, hiszen a több mint negyven éve üzemelő házban bőségesen megszaporodott a szanálnivaló. Számos olyan berendezési darab akadt, amelyik már annak idején is jobb híján került a nyaralóba - ugye ismerős a helyzet, a víkendházba még jó lesz! -, a család is szaporodott, több fekvő- és tárolóhely vált szükségessé, kerültek újabb ülőalkalmatosságok is, mindez pedig innen-onnan, ahány, annyiféle. Persze, sógornőmmel közösen mindig csinosítgattuk párnákkal, egységes takarókkal, melyek jótékonyan elleplezték a heverők heterogén voltát, egy-egy jóképű abrosszal, új étkészlettel, barátságos virágcsokrokkal.