Az ínyenc polgár asztalánál [antikvár]

és városatya szorgalmazására elkészült a magyar fordítás is. Gondokkal terhes, rohanó mai világunkban szinte elképzelhetetlen, hogy olyan hosszasan és annyi figyelemmel süssünk-főzzünk és étkezzünk, mint a „ráérős" 19- század szakácsai, cukrászai, vendéglős mesterei, illetve vendégeik. De aki szeret főzni, örömmel kutat régi ízek után. Evés dolgában amúgy is meglehetősen konzervatív az ember. Keresi azt a harmóniát, amelyre — visszanézve többnyire felhőtlennek tűnő — gyerekkorából emlékszik. Például azt az ízvilágot, amely nagymama feledhetetlen túrós pitéjében vagy Manci mama valamelyik egyszerű főzelékében bontakozott ki. Nagymama 1894-ben született, amikor az alábbi szakácskönyvek nagy része már megjelent, Manci mama pedig még előbb, a Dobos-szakácskönyv megjelenésének évében. Ismerhették, használhatták, egyszerűsíthették, módosíthatták az olvasottakat. Ezekben a szakácskönyvekben — és belőlük válogatott kínálatunkban — meglepő nyersanyagokkal csak elvétve találkozunk, meglepő elkészítési módokkal annál inkább. Aki szeret főzni, bármelyiket kipróbálhatja. Gyönyörűség és izgalmas kaland — még akkor is, ha elsőre netán nem sikerül. Hogy ínyünket, kalandozó kedvünket és bátorságunkat felcsigázzuk, no és azért, hogy a divat alakulásának a hátterét is megismerhessük, pillantsunk bele a korszak konyhatörténetébe.