Film-Színház-Muzsika 1958-1959. (vegyes számok) (23 db) [antikvár]

HOZZÁSZÓLÁS CÍMŰ CIKKÜNKHÖZ iiZm^fc és szerepek című cikkében De-^ meter Imre a hovatovább feledésbe süllyedő kettős szereposztásra emlékeztetett. Mérlegelte a kárt, mely ez üdvös módszer elhanyagolásából származik: a közönség elesik attól, hogy több színészt láthasson egyazon szerepb^, a színészek nagy része pedig eltemetheti szerep-álmait, mert most az együttesek nagyobbak, mint a múltban, a bemutatók száma viszont lényegesen csökkent. Bizony, ez kár. Mégis — csak kisebb része a veszteségnek. Igazi kárát színházkiíltúránk látja majd. Hogyan terebélyesedjék egy fa, ha elsenyvesztik fiatal !hajtásait? Hogyan fejlődjék színészetünk, ha színészeink nagy részét megfosztjáik a haladás le-lietőségétől? Feladat érleli a tehetséget. Színészre sokszorosan érvényes a bölcs példabeszéd, hogy gyakorlat teszi a mestert. Fiatalt és idősebbet egyaránt. De ha még a csökkent számú feladatok i? mindig ugyanazoknak jutnak, akkor a gyakorlat édeskevés mestert szülhet a jövőnek. . Márpedig a szerepek jórészt mindig ugyanazoknak jutnak. S nemcsak a színházban, hanem a rádióban, televízióban, film- és szinkrongyárban is. Sajnos, ez nem válhat művészetük javára, mert elmélyült művészi munkához idő és nyugalom kell. Testi és lelki fi'isseség. Alkotó öröm. Nem egészséges állapot, ha egyik legt^etségesebb fiatal színésznőnk egy valóban kimerítő szezon végén szép őszinteséggel így kesereg: már nem bírom hallgatni a hangomat. Hasonlóképp meg-únhattálk saját hangjiikat sokan mások ls. Ezzel szemben jónéhányan arról panaszkodhatnának, hogy szóihoz sem jutottak. Az egyik veszélyesen többet dolgozik a kelleténél, a másik veszélyesen keveseibbet a szükségesnél. Kassai Vidor írja, hogy a régi Nemzeti Színháziban az „elsőrendű színészek minden szombat-napon összejöt. tek a, következő hét műsorát megállapítani, nehogy valaki akár túlterheltessék, akár mellőztessék". Annakidején ket-ten-lhárman is játszottak felváltva egy-egy szerepet. Megyery, Bartha, Egressy I^ear-t, Lendvay és Egressy Hamlet-et, Kean-t, Othello-t. Sőt, továbbmentek ennél. Merő bu2®alomiból, nemes vetélkedésből, váltogatták is szerepeiket, a Bánk bán-ban például egyszer Egressy volt Bánk, s Lendvay a király, máskor Eg-ressy a király, vagy Petur, és Lendvay Bánk. A kritikusok lelkiismeretesen méltatták mindegyik alakítást, s további művé- szi vetélkedésre biztatták a szjínészeket. A tkettös, hármas szereposztás nem volt ritka később sem. Hamlet hol Mihályffy, hol Pethes, hol Beregi volt; Adám: Bakó, Odry, Beregi; Lucifer: Császár, Gyenes, Ivánffy; Éva: He-gyesi Mari, Paulay Erzsi. Persze sorolhatnánk további példákat is. A kis-személyzetű magánszínházak anyagi okolkiból szakítottak ezzel a hasznos és termékenyítő szokással. Jól bevált hagyományokhoz tértünk csask visz-sza, amikor a felszabadulás után, a Sztanyiszlav-szkij-rendszer serkentő hatására, a kettős szereposztást ismét alkalmaztuk. Nem vitás: vannak a kettős szereposztásnak árnyoldalai is. Több munkát ró a színházra, súrlódásokra vezet. Az igazgatók kitérnek hát e kényelmetlenségek elől, de minden bizonnyal rá fognak eszmélni, hogy ezzel színházi kultúránkat ássák alá. Ep'etlen festőnek sem jutna eszébe, hogy palettájáról kényelmi okokból száműzzön színeket. A színház festőpalettája: az együttes — hangoztatta méltán Szta-nyiszűflvszkij. Szerinte: „A magasrendű művészet megteremtéséhez a legkülönfélébb árnyalatú színeket íkell alkalmaznunk." Ki kételkedhet e mondás igazságában? Péchy Blanka