Tekintet 2006/6 [antikvár]

JUHÁSZ FERENC Egys^ieru* Olyan világban élünk most, amelyben nem érdemes élni! Nem jó, nem is hasznos, érdemtelen. De élni kell: ez a léttörvény. Az élet a legfőbb és a legszebb, amit a halandóságtól kaptunk. Örömre vagy gyászra, nem tudhatjuk. Azt se, kinek mi jut. Aztán meghalunk. Aztán jön a pokol. Mert a pokol: a halál. Egy keresztény ősmitosz szerint a halál a pokol. Különben minek is kellene a testi föltámadás? A halál a csönd, az élet a cselekvés. Mert nem csak a természeti és társadalmi ember cselekszik, de az ember-előtti és ember-alatti természeti lét is cselekvések végtelen láncolata, színes, zöld megmaradás-vágy, folytatódás-gyönyör, fönnmaradás-harc, jövő-remény. Azokban és azokkal a létezőkkel, akik nem is tudják, mi a remény. Mert tudatuk vagy nincs, vagy olyan szürkén szűk, mint egy sziklarés, amelybe alig szúr be aranykésével a nap, arany-tűcsokrával a csillagfény. Az emberalatti természet állandó növekedés-akarat, folytatódás-ihlet, a faj jövőjének biztosítása, nemi mámor és szerelemtelen létszerelem. Mert cselekvés a fű növekedése, a fa, a rét virágzása, a madár nász-éneke, füttye, dal-stigmája a hajnali vagy alkonyi égen, a levegőben és cselekvés a madár-anyában növekedő, érlelődő, héjasodó fehér tojás, a vörösen derengő testbelső-homály sárga holdja és cselekvés a vulkán vörös oká-dék-hörgése és cselekvés a lepke szivárványos púder-röpte, a természeti lágy vers-lebegés és cselekvés a sas-körözés, a kerti fűben női selyemharisnyaként csobogva lobogó hangyavonulás, a féktelen, jóllakottan csöndesen ásító, nagyvad-raga-dozók éhség-futása az emlős vagy bika-combtő-aljú szelíd gazella vagy tulok-szöcskék, életükért-szöcskézve vágtató szelíd vadak, csík-zászló zebrák után, és cselekvés az elefántok násza, a páncél-gigász rinocéroszok nemző-lüktetése, a csiUagizzás galaxisörvény-hömpölyeg éppúgy, mint a nekünk láthatadan sejtmembránok nyílása, csukódása, szájtátása, ka- ^ i ¦l-l Elhangzott Belgrádban, a nemzetközi írótalálkozón, 2006. szeptember 29-én. 3