BBC History 2019. április [antikvár]

Részlet: ...a távolságtartásról és a megismerhetőségről Több tekintetben is különleges írásra hívom fel a kedves Olvasó figyelmét. A 20. századi Németország történetének két világszerte elismert tekintélye beszélgetett a holokauszt emlékezetéről és a második világháborút követő felelősségre vonásról (36-40. oldal). Önmagában unikális, hogy a "riporter" szerepére az a Richard J. Evans vállalkozott, aki ma a Harmadik Birodalom első számú értőjének tartanak - három vaskos kötete számtalan nyelven, így magyarul is megjelent. Mary Fulbrook - az ő egyik monográfiája is olvasható magyarul ugyancsak a sokat idézett szerzők közé tartozik; a beszélgetés apropója nemrég megjelent, már a borítóján is sokatmondó - Számonkérés: a náciüldözés öröksége és az igazságkeresés című - könyve volt. Ritkán lehetünk tanúi ennyire őszinte és sok kérdést fölvető diskurzusnak. A történész dolga a föllelhető források faggatása, a tények földerítése és elemzése, de mit tegyen, ha szembe találja magát például morális kérdésekkel vagy a jogelméletet érintő felvetésekkel? Talán hallgassa el azt a feltevését, hogy elvileg a Wehrmachtba besorozott mind a 18 millió német férfi kerülhetett olyan helyzetbe, hogy atrocitásokat követhetett el? Hallgassa el a kételyeit? És egyáltalán: mennyire tartsa magát a tacitusi elvhez, hogy a történésznek harag és részrehajlás nélkül kell vizsgálni matériáját? Mary Fulbrook meg se próbálja véka alá rejteni indulatát, mélységesen jogtalannak tartja a nyugatnémet bíróságok enyhe ítélkezését. Súlyos igazságtalanságnak tartja, hogy "az erőszak rendszerét kiszolgáló milliók közül Nyugat-Németországban csupán 106 ezer embert vontak vizsgálat alá, közülük hatezer ellen emeltek vádat, és végül négyezret ítéltek el. Ez szánalmas eredmény. Minden szempontból szánalmas történet ez: a fenti arányok, a felelősségre vonás elkerülése és az áldozatokkal szembeni igazságtalanság miatt is."