Bővebb ismertető
Kedves Olvasók!
Május elejére már mondhatni javában benne vagyunk a vitorlásidényben, ami ismét azt jelzi, hogy felgyorsult az idő. Egyre korábban kezdődik a szezon és egyre inkább kitolódik annak vége, főleg mióta a magyarok ismét kezdik felfedezni a Földközi-tengert, de főleg Olaszországot. Egyre többen vagyunk kíváncsiak új partokra, szigetekre, emberekre és ízekre. Merjünk másfelé hajózni, nézzük meg Szardínia szigetén Porto Cervót és a Costa Smeralda Yacht Klubot, amely alig háromórás repülőútra van Budapesttől. A versenynaptár azonban nemcsak hosszában, hanem úgymond keresztben is átalakul, azaz új versenyformák jönnek létre. Az időhiány miatt a szervezők elsősorban arra koncentrálnak, hogy néhány nap alatt lebonyolítsanak egy viadalt. Sőt, sokszor nem is verseny vagyis a versengés a lényeg, csak a kikapcsolódás, a hajókázás. Rohanó életünkben nem biztos, hogy a vízen is a stresszre, az idegeskedésre ágyunk, nem akarunk kapkodni, összemérni erőnket és tudásunkat a másikkal, vagy legalábbis nem vérre menően. Persze jó kipróbálni a hajó futását, sebességét, jó látni, ha magunk mögött hagyjuk a másikat, de nem mindenáron. Úgy tűnik, az új jelszó: együtt hajózzunk, ne egymás ellen!
Mindenképpen üdvözlendő ez a hozzáállás - ha mondhatom hajós társaim nevében -, hagyjuk meg a komoly versengést a profik számára. Ezeken persze szorítsunk honfitársainkért, erre bőven lesz lehetőség idén idehaza is, hiszen 470-es Eb, Finndingi Master vb, Asso Európa Kupa lesz a Balatonon, hogy csak egy-két viadalt említsünk a legfontosabbak közül.