Bővebb ismertető
B
ecember 26-án, más években Szent István I. vértanú, az idei esztendőben Szent Család ünnepén íródik ez az előszó, noha az év utolsó napjára ígértük e szám megjelenését. Mindenek előtt az olvasók elnézését és megértését kéri a szerkesztőség, ezért a késésért. Ám van jó oldala is ennek a késésnek, mert azonnal el lehet oszlatni egy félreértést, amely a nagymúltú napilap, a Magyar Nemzet karácsonyi ünnepi számában folyóiratunkkal kapcsolatosan olvasható. Az egyik interjúban az újságíró afelől kérdezi a szakembert, hogy a teológia nem lenne tudomány? Természetesen, a válasz tagadó. Ám ennek kifejtése során a megkérdezett a Communio folyóiratot ellátja egy jelzővel, amit a szerkesztőség semmiképpen sem tud elfogadni. A 15 nyelven megjelenő teológiai és kulturális folyóirat magyar változatával kapcsolatban elhangzik az az állítás, hogy „kifejezetten konzervatív". Ezzel a szerkesztőség -sem a hazai, sem a nemzetközi - nem érthet egyet, mert a jelenlegi magyar szóhasználatban és általánosan Európa intellektuális szóvilágában ennek erősen pejoratív értelme van. A politikai nyelvben ennek a jelzőnek más felhangjai léteznek, mint a teológia tudománya és általánosságban a humán tudományok terén.
II. János Pál pápát André Frossard újságíró megkérdezte: Mit szól a pápa ahhoz, hogy őt sokan konzervatívnak tartják? A pápa azt felelte, hogy az ő dolga a Jézus Krisztustól kapott tanítás megőrzése és továbbadása. Ebben az értelemben a pápa soha nem konzervatív, ha ragaszkodik Istentől kapott feladatához, hivatásához. És hozzátette: a pápának nem az a dolga, hogy megváltoztassa Jézus üzenetét, hanem hogy megőrizze. Hadd idézzük föl Josph Ratzinger bíborost is, aki az őt kérdező