Logika [antikvár]

Előszó helyett Lectori salutem! Köszöntjük az olvasót — azaz a hallgatót —, aki előadások, szemináriumok és bizonyos alapvető ismeretek megszerzése után kézbe veszi ezt a könyvet, hogy a logika vizsgán érvényes (és számára kedvező) érdemjegyet szerezzen. Minden egyes egyetemi (J-10) könyv és tankönyv kétélű fegyver. Egyfelől biztos és körülhatárolt anyagot ad a hallgatók kezébe azokról az ismeretekről, amelyeket birtokolnia és amelyekből vizsgáznia kell. Másfelöl viszont mentesíti a hallgatótársadalmat az előadások és részben a szemináriumok látogatása alól; hiszen ott a könyv! Évek óta fájdahnas jelenség, hogy még nyomtatott könyv hiányában is az első előadás 90% feletti látogatottsága exponenciálisan csökken, a másodikon 60-70%, a hannadikon 50%, majd beáll fokozatosan egy 0-30% közötti stabil értékre azokból a hallgatókból, akik most már kitartanak a kurzus végéig, s akik — Isten tudja milyen okból — mégis fontosnak tartják az órák látogatását. Persze ezen végső szint beállása sajnos nem az előadások jóságfokától függ, hanem bizonyos külső (exogén) és belső (endogén) hatások függvénye (ilyenek a szüm- ill. antipátia, az időjárás, az órák időpontja stb.) De az is igaz, hogy ha az előadás csak a könj^ben foglaltak elmondására (Uram bocsá! felolvasására) szorítkozik, akkor valóban mind az előadó személye, mind az óra látogatása teljesen felesleges. Van azonban egy pozitív oldala is a könyvkiadónak, mint arról az Allentovm College-ban győzött meg engem Bemard O'Connors atya, akinek a „The humán knowledge" című előadását (melyen a hallgatók létszáma a nálunk szemináriumonként kívánatos 20 fó alatt volt) néhány bevezető mondat után a gyerekek — főleg az amazontermészetü hallgatólányoktól indíttatva — a szó szoros értelmében végigvitatkozták, először még parlamentáris stílusban, az óra vége felé már parázs hangulatban, egymás szavába vágva; s eközben az előadó úr jóságosan mosolygott. Az óra végén azután az atya — kb. 5 percben — összefoglalta a vita eredményét és az aznapi penzum anyagát. S mikor az óra befejeztével megkérdeztük, hogy a gyerekek hogyan fognak felkészülni és vizsgázni az anyagból (tudniillik valamennyi óra hasonló stílusban zajlik), jóságos mosolyával azt felelte, hogy „ott a könyv, majd abból megtanulják" és hozzátette: „hát nem ez az órák igazi értelmef Persze az amerikai hallgató „student", aki az egyetemen studírozni, agyát pallérozni, tanulni akar, a magyar hallgató pedig „hallgató", aki (évek tapasztalata győzött meg) „hallgat". És sajnos csak a vizsgán deriil ki, hogy „tanár úr, én már ezt akkor sem értettem!"; jóllehet mindig megkérdeztem, hogy tiszta és világos volt-e mindaz, amit elmondtam.