Az alkotó szépség a képzőművészetekben [antikvár]

ilielyt természetről beszélünk, a körülöttünk zajló, végtelen sorszámú életjelenségek hordozói tűnnek elénk, határozott alakban, megadott környezetben. Külső és belső tulajdonok, megifjodott, kifejlődött, vagy megsemmisült változatok. Ugyanekkor feltételezzük az embert magát, az emberiséget is, összes tulajdonaival. Az életjelenségek együttese a mindenség, a természet egésze. A mindenséget ember nélkül képzelve is vannak életjelenségek, s a \ jelenségek hordozóinak ugyanaz a termé-I szet jelenti a mindenséget,annak emberi ér-J telemben vett értékelése nélkül.^ A természet az ember számára élő valami. Képességeivel megértheti, magyarázhatja (tudomány), felliasziiálhatja (művészet). A megismerés határain a valóságosság és viszonylagosság őrködnek a természet értékei felett, s az embernek örökös harcot kell vívnia ezek megszerzéséért. A megértés és megismerés határai fejlődésszerűen tágulhatnak az ember értelmességi viszonyában, de a természet állandó marad, akár elfoglal belőle az ember részeket, ismeretleneket, akár nem. A természetet az ember úgy szereti látni, mint szerves, hozzátartozó részt létezésének. Nélküle a természet nem létező, lényegtelen. A természet szinte ő maga, a háttér ködében gyéren rajzolódva a mindenség más tagja, díszlete. Mindez azonban csak látszat, más a valóság. A természet saját útjáról sohasem tér le, az ember .kedvéért sem. Az ember akaratával ( 3 )mit