Magyar fotográfiai évkönyv és adattár - 2000 [antikvár]

Előszó Gyalázat, ami a fotókultúra finanszírozása terén folyik immár hét- nyolc esztendeje. Talán kevesen tudják, de 1993-ban született egy jó törvény, amely a társadalom kultúrára szánt pénzügyi támogatásának egy jelentős részét azokra bízta, akik maguk is tevékenyen gazdagítják a nemzeti kulturális örökséget. Létrehozták a Nemzeti Kulturális Alapprogram intézményét. Ám ekkor, az újonnan létrejött civil szervezetek még nem tudták hogyan éljenek a törvényben biztosított jogaikkal. Ezért viszonylag könnyen privatizálták a régi, patinás művészeti szövetségek a döntési jogköröket. A fotográfiával kapcsolatos kollégium megválasztása például 40-50 olyan személytől függ, akik megkülönböztetett módon élvezték már a korábbi évtizedekben is a hatalom támogatását. Ebben a kiváltságos helyzetben - névlegesen nem, de valójában igen - egyetlen szakmai, társadalmi szervezet tagjai dönthetnek arról, mi fontos és mi nem, a hazai fotókultúrában. Érdekes módon, saját tagjaik támogatása mindig fontos, mások viszont évről-évre kénytelenek saját forrásból finanszírozni közhasznú tevékenységüket. Pedig jutna is, maradna is abból a sok pénzből, ami erre a célra rendelkezésre áll. De az emberek mohók! Legalábbis azok, akik eddig dönthettek arról, mire költsék az adóforintokat. Csak reménykedni lehet abban, hogy lassan átrendeződnek és fellazulnak a láthatatlan érdek-összefonódások, megszűnik a fotómaffiaként emlegetett csoportosulás és azok képviselői is beleszólhatnak majd a pénzügyi támogatások felhasználásába, akik például ebben a könyvben túlnyomó többségben szerepelnek. Mert valójában nekik köszönhető az a fotókulturális gazdagság, amely ma tapasztalható szerte az országban. Az előző évekhez képest növekedett a kiállítások és a tárlatokon szereplő alkotók száma, de egészen bizonyosan növekedett a fotóművészet iránt érdeklődő közönség tábora is. És ez a legfontosabb! Nélkülük ugyanis értelmetlenné és öncélúvá válna a fotóművészet.