Bővebb ismertető
Csűry István VÁLOGATÁS ÉS TELJESSÉG 2. közleményt
Ami itt következik, nem olvasásra szint Jolytatása az azonos című elméleti tanulmánynak, hanem csak betekintésre, konzultálásra szolgáló függeléke. Az veheti hasznát, aki az első közlemény érvelését meggyőzőnek, vagy legalább elgondolkoztatónak találta s most szembesítem kívánja a gyakorlattal a könyvtári vagy a bibliográfiai gyűjtés valamelyik területén.
A szerző bizonyítottnak tekinti azt a tételét, hogy a nyomtatott dokumentumok bizonyos típusainak mellőzése a gyűjtésben, illetőleg utólagos selejtezése — szervezett és tudatos folytatásaként a megőrzés és kirekesztés irodalomtörténeti méretű, jórészt spontán processzusának — jogosult, sőt az irodalmi áradattal való birkózásunkban manapság szükségszerű tevékenység. Rámutatott a teljesség igényét abszolutizáló konzervatív szemlélet tarthatatlanságára, nem hallgatva el a válogatás veszélyét, nehézségeit sem. Kifejtette, hogy a bibliográfia és a könyvtár feladatait e téren csak szaktudós munkatársak bevonásával lesz képes jól ellátni, össí ?foglalta a válogatás és a kirekesztés főbb elvi fogódzóit, lehetőségeit, s a gyakorlatra is vetett egy pillantást: a kiválasztás folyamatának szervezeti, módszeri és egyéb feltételeire. Ez utóbbiak közt kiemelkedő jelentőségű az irodalom szerves épülésének, használatának és elhalásának rendszeres elemzése s az így szerzen-dő tanulságok értékesítése a gyűjtési-szűrési gyakorlatban.
Ismeretes, hogy az irodalom elemzése használat, szükségesség, szóródás, avulás szempontjából, a tudományos kutatói módszerek és szükségletek, egyáltalán az olvasói szokások tanulmányozása a könyvtártudományi kutatások legelevenebb irányzatainak egyike, jeléül annak, hogy a könyvtári, bibliográfiai gyakorlat nem nélkülözheti e stúdiumok adalékait, tanulságait. Néhány dolgozat e témakörből nekünk is hasznunkra volt, ösztönzéssel vagy bizonyító anyaggal szolgált a fejtegetésekhez.® De kész adatokra — természetesen — csak kis részben építhettünk: magunknak kellett és kell még ezután kutatási célunknak közvetlenebbül megfelelő elemzéseket és számbavételt végeznünk. Ezeket
1 Az 1. közlemény a Könyv és Könyvtár előző kötetében jelent meg „A könyvtári és bibliográfiai gyűjtés kettős arculata" alcímmel. 4. köt. 1964. 5-41.1.
^ Ld. az elsö közlemény 48-49., 63., 69-71. sz. sz. jegyzetét.