Hírközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyv 2007 [antikvár]

Megint elmúlt egy esztendő, több jelentős esemény történt, és sok új tanulmányt, olvasnivalót eredményező évkönyv született. Nem tagadhatom, Jakab László írását olvasva a miskolci látványraktár létrehozásáról, nagyon meghatott a múlttal való találkozás. Ebben benne volt a fiatalságomra való emlékezés, a távközlés területén végzett több évtizedes munka, de benne volt kuratóriumi elnökként az aggodalom is az egy évszázadon át gyűjtött, de bemutatni nem tudott tárgyakért. A megvalósult álom nagy öröme hatott meg, amikor összegyűjtve láttam távközlésünk féltett kincseit. A közel két évtizede alapítványi formában működő múzeumaink munkái évkönyveinkben is követhetők, de látványosabbak az ország különböző pontjain létesített új kiállító- és bemutatóhelyeink, valamint a régiek megújulása, a begyűjtött tárgyakkal való gazdagodása. Ezek száma nőtt a távközlés-történeti látványraktárral. Egy múzeumnak mindig lesznek megvalósulatlan tervei. Legyenek is! Tény viszont, hogy az említett fejlesztéseket alapítóink dicséretes gondoskodása tette lehetővé. Nem véletlen tehát, hogy a miskolci bemutatóraktár létrehozását is figyelembe vevő, a magyar kultúra érdekében kifejtett munkásságukért alapítóink legfelsőbb vezetőit - Christopher Mattheisen, dr. Csáki György, dr. Szabó Pál és dr. László Géza urakat - az oktatási és kulturális miniszter elismerésben részesítette. Ugy gondolom, hogy az eddigi gondoskodás garancia a jövőre. Bízunk benne, és ezért munkálkodunk, hogy szakmatörténetünk újabb kincsestára ifjúságunknak is hasznos intézménye lesz. Az évkönyvben továbblapozva, a História domusokat olvasva a múzeumok mindennapi tevékenységébe is bepillanthatunk. Nem mindennapi, hanem az élet rendje okozta esemény, hogy Krizsákné Farkas Piroska, a Postamúzeum igazgatója, majd Solymosi Jánosné, a Bélyegmúzeum igazgatója nyugdíjba vonult. Eredményes munkájukat, ha mi netán felednénk is, örökre megőrzik a múzeumok, tanulmányaikat, publikációikat többek között az évkönyveink is. Mindannyiunk nevében kívánom, élvezzék sok egészséges éven keresztül a jól megérdemelt nyugdíjas éveket. Az aktuális évfordulók kapcsán az 1867-ben önállóvá vált magyar posta tiszteletére rendezett emlékülésről számol be az ülésen is szereplő Makkai-Várkonyi Ildikó és Kapi András Bálint szerzőpáros. Tömören, apró részletességgel ismertetik a 140 évet. Nem árulom el, találja meg az Olvasó, ki volt a posta utolsó fogathajtója, és hogy hívták a lovát! A 140 év történetével foglalkozik Bartók Ibolya is. Nem a megszokott módon, de a tőle már korábban is tapasztalt aprólékos, kutatáson alapuló munkával az intézmény legfelsőbb vezetőit is bemutató írásában. A hiánypótló arcképcsarnok-gyűjtemény, a vezető ember tevékenységén keresztül, az intézmény történetének megismertetésén túl korrajz is. A történet 1944-ig tart, amikor - ahogy a szerző írja - „ lezárult egy korszak, amelynek határkövét a II. világháború jelentette éppúgy, mint a következő, az ország s benne a magyar posta újjáépítését is célzó korszakét, amelynek tárgyalása már egy következő fejezet alapjául szolgál." Reméljük, mielőbb elkészül a fejezet! Bartók Ibolyának nem ez az első kutatási tevékenységet igénylő munkája. Érződik, hogy érzékkel, hozzáértéssel csinálja, és kedvvel adja közre eredményeit.