Terézia karmelita apácának önéletrajza [antikvár]

BEVEZETÉS. 1843 szeptemberében egy húszéves ábrándozó, gondolataiba elmélyedő ifjú mászta meg a Nagy Szent Bernát felhőt karcoló ormát: mélabús tekintetében a szent lelkesedés lángja lobogott. Az Alpesek festői képe, a természet fenséges szépsége, ragyogó pompája ezer meg ezer fenkölt érzelmet támasztott lelkében; szive - oly tiszta, mint az Alpesek örökké csillogó hava és oly tüzes, mint a nap soha ki nem alvó lángja - túláradt a szeretettől és hálától, lángjait visszatartani, magába fojtani nem tudta; meg-megállott a vándor és szabad folyást engedett könnyei árjának... Azután sietve folytatta útját és nemsokára el is ért oda, ahova törekedett: a szent kolostorhoz, mely a vészterhes magaslatról mint a reménység és legtisztább szeretet világító tornya szórja messze körül sugarait. A kolostor tisztelendő perjele, akit megkapott vendégének előkelő szépsége és a vonásain elömlő nemesség, feltűnő jóakarattal fogadta őt. Kérdezősködött családja és születési helye után s így tudta meg, hogy a vendéget Martin Lajos József Szaniszlónak hívják s hogy 1823 augusztus 22-én született Bordauxban, amikor édesatyja - a bátor kapitány, a vallásosság, a hősiesség és becsületesség valóságos mintaképe - épen ott állomásozott. Megtudta még azt is, hogy szülei egy idő óta Alenconban laknak, Alsó-Normandiában, ahol Lajos volt az általános kedvenc, akit fivérei és nővérei mint a család Benjaminját szerették és kényeztették.