Meg vagyok én búval rakva [antikvár]

Azok a fények, amelyek a XV. és XVI. század között messzire világítottak a Drávaszögből, szellemi műhelyek, központok meglétét hirdették. Rövid tündöklés után azonban, a reformáció fellángolását követő évtizedekben veszítettek erősségükből. Kevés ideig pislákoltak a szellem lámpásai, de ezalatt sokat hallattak magukról a Laskaiak, Sztárai Mihály, Szegedi Kis István és a Veresmartiak. A XVII. századtól kezdve a táj újból a vadvizek, a nagy áradások fogságában élte többnyire eseménytelen életét. Sem szellemi, sem gazdasági vezető szerepére nem emlékezett már senki. Ez az állapot egyedül a népi kultúra fennmaradásának kedvezett A Drávaszög szellemi életének állóvizében az újbóli vízgyűrűket az Ácsok keltették: Ács László leikészsége mellett laskói helytörténetet írt, fiatalabb fia, Zsigmond országos hírű műfordító lett, Shakespeare-t és más angol szerzőket szólaltatott meg magyarul. De hullócsillag lett belőle, ahogy egyik méltatója mondta, mihelyt a vidéki értelmiség sorsát választotta. Nagy árat fizetett érte: elfeledkezett róla az irodalmi köztudat (bővebben I. Lábadi 1984/1., 1984/2.). Bátyja, Gedeon legalább ekkora ígéret volt: haladó, forradalmi gondolatokat pártoló ember, aki eszméiért a száműzetést is vállalta. Észjárása, látószöge, akár a jó bor, emigrációjában is ért és nemesedett. Több ezer lapnyi feljegyzést készített. Úgy tett, akár a jó mérnök, aki ebből a nagy szorgalommal összehordott építőanyag-tömegből erős, hibátlan és lakályos szellemi várat szeretett volna felemelni. A gondolatszilánkokból egységes egészet vágyott létrehozni. A teljesség utáni kívánsága azonban megmagyarázhatatlan okok miatt torzóban maradt: talán alapossága, a maga iránt támasztott szigorú követelmények, talán életének alakulása, eddig ki nem derített események, mindig meggátolták abban, hogy hozzálásson az egységes mű megírásához. De szorgalmának torzója, mint arra a művészetben számos példa akad, így is lenyűgöző, s példamutatásából máig sem veszített semmit. Ács Gedeon sorsa azt az életvitelt példázta, amely távol a szellemi központoktól is megmaradt európainak, frissnek, elevennek és a humanista eszmék hirdetőjének.