Az én utam [antikvár]

Részlet a könyvből: "Túl a királyhágón Tavaszi szél fodrozza a Duna hullámait. Látom szobám ablakából. Csodaszép panoráma. Szemben a Margitsziget zöld, dús lombozatával úgy pompázik a fodros vizén, mint egy smaragd ékszer a fénylő ezüstös selymen. A túlsó parton, ott távolabb, az Országház emelkedik. Kőcsipkés, csúcsíves tornyai viszszatükröződnek a vízben. Mintha onnan lentről, a mélyből, a vizikirály palotájának tükörképe látszana. És amint nézem, nézem, egyszerre csak csodálatosképpen keskenyebb és keskenyebb lesz a víz medre ... a part közelebb jön, a Margitsziget eltűnik és - milyen különös - ott, ahol még az előbb az Országházat láttam, most egyszerre mintha hegyek emelkednének a távolban. Mind magasabbra és magasabbra. A Duna vize szőke és selymes lesz, s halk, szelid csobogással fut a part mentén. Oh ismerem, jól ismerem ezt a szelid kis szőke folyót. Hátán nem hord büszke hajókat, de nem is haragszik meg soha. Ez a Szamos, a szőke, szelid Szamos ... És a hegyek, amelyeket ott látok, sötét fenyőerdőkkel koszorúzva és elmúlt viharok emlékeit őrizve ... A Királyhágó sziklás csúcsai..."