A négy nővér [antikvár]

Előszó AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ AJTÓ TERME Aznap, amikor kiebrudalták a Romanovokat, a Sándor-palota elhagyatottá és elfeledetté - valóságos kísértetkastéllyá - vált. Miután Kerenszkij ideiglenes kormányától értesítést kaptak, hogy eltávolításuk rövid határidőn belül megtörténik, a család az előző három napot lázas úti készülődéssel, csomagolással töltötte. Amikor elérkeztek az utolsó pillanatok, a gyerekek három kutyájukat magukkal vihették ugyan, de a macskákat - az Alekszej által a hadsereg főhadiszállásáról megmentett, kóbor Zubrovkát és két kisci-cáját - ott kellett hagyni, miközben a cárevics szomorúan rimánkodott, hogy valaki viselje gondjukat.1 Később, amikor Marija Geringer, a cárné főudvarhölgye, akit a család távozása után a palota felügyeletével bíztak meg, megérkezett, az éhes állatok kísértetként bukkantak elő a sötét sarkokból, és panaszosan, figyelemért nyivákolva dörgölőztek hozzá. A belső szobák mind a negyven ajtaját lepecsételték már, a palota konyháit becsukták, mindent bezártak. Csak a macskák maradtak az elhagyott Sándor-parkban abból a családból, amely akkor már sok száz kilométernyire keletre, Szibéria felé tartott. * Az 1917-es orosz forradalmat követő években az, aki kíváncsi volt rá, hol élt Oroszország utolsó császári családja, huszonnégy kilómétert