Tamási Áron [antikvár]

Gerince megtört. Borítói kissé kopottasak.
„Eleitől ​fogva utolsó leheletéig Farkaslaka írója maradt, termése mégsem helyi jellegű” – mondja Tamási Áronról a hű barát és írótárs Féja Géza, aki a Szépirodalmi Könyvkiadó számára összeállította e fényképekkel és dokumentumokkal gazdagon ellátott könyvet a 20. századi magyar elbeszélő irodalom talán legeredetibb és legnépszerűbb egyéniségéről. – „Jelentőségét azzal sem merítjük ki, hogy szülőföldje költői újjáteremtésével a székely népegyéniséget mutatta fel. Lényegesen többről van itt szó: Farkaslaka hűséges fia az ófalu utolsó nagy költői summázója. Ősök beláthatatlan seregének életét, aszuvá érett kultúráját hordozta és oldotta művekké. A realizmust tovább építette, belső realizmussá avatta, mert fölfedezte a nép lelkét természetes nagyságában. A nép nem csupán szenvedett, vérzett és jajgatott, hanem világot is teremtett, a magas kultúrával egyenrangú mélyet. Ennek az ófalunak a lelkét arányozta az egyetemes emberihez, és mentette a most vajúdó új világkorszakba. Talán utoljára virágzott ki benne népünk keleti bűbájú mesevilága, és lüktetett végső feszültséggel a ballada… Világa zártabb, mint szépprózánk nagy klasszikusaié. De a Tamási-világ magasan fekszik, messzire ellát onnét és mély, akár a tengerszem. Életérzése egészen a "tengerfenékig”, az emberiség őstájáig ért, Tamási mindig a mélyből felmorajló üzenetekre figyelt. Csupán legkülönb lírikusaink hoztak föl olyan mély híreket, mint ő. Elsősorban ez teszi egészen eredeti prózaíróvá. Az ő mérete a magasság és mélység, művei ebben a tekintetben állják a legszigorúbb mértéket." Féja Géza ihletett hangú kötetét a kiasó most másodízben jelenteti meg.