Medgyessy Ferenc [antikvár]

Szöllösi Gyula emlékének 1. ,Önportré betűkkel" Körülbelül húsz éve annak, hogy önportré-plakettet kellett készítenem egy gyűjtő számára. Szobrászoknál az ilyesmi könnyen előfordul. Két tükörből nézve a profilomat elég idegennek és újszerűnek láttam ahhoz, hogy érdekeljen, legalább addig, amíg elkészülök vele. De hogy önportrémat meg is írjam, erre sohasem gondoltam volna. Hogy bújjak ki most már saját magamból, hogy távolabbról lássam önmagam, csakúgy, mint mintázáskor, összefoglalva a lényeget adjam: zavaros apróságok, ráncok és hajszálak elhagyásával? Ezt nem tehetem. Rábízom hát a véletlenre, lesz, ahogy lesz. Mindenesetre igyekszem röviden írni, hogy unalmas ne legyek -írta Medgyessy Ferenc 1944-ben, Önportré betűkkel című önéletrajzában. Ez az írás csak 1956-ban látott napvilágot az Új Hangban, épp akkor, amikor műcsarnokbeli életmű-kiállítására készülődött a művész. - Ennek a hetvenöt éves nagyszerű alkotónak nemcsak a szobrai tömörek, súlyosak, lényeglátók, hanem a szavai is! - kapták fel fejüket az olvasók, közöttük Veres Péter is, Medgyessy egyik jó barátja, aki azonnal további írásra, közlésre biztatta a művészt 1956. január 25-i levelében: „Kedves Öreg barátom! Az Újhang [sic!] januári számából tudtam meg, hogy Te már 75 éves vagy. Egyrészt kevesebbnek gondoltalak, másrészt mit számítanak annál az évek, aki örökké él. Azonban, hogy a te örök életedről többen is tudjanak, s hogy lassan az egész magyar nép tudhasson, amely neked is oly kedves, és mindenek felett való, mint nekem - mint nekünk -, ezt a kis önéletrajzfélét, amit most olvastam tőled, ne hagyd félbe, mondd el még a többit is. Ez is van