Divertimento II. (töredék) [antikvár]

- Minek ment Párizsba? - mondta egy fagótos barátom Münchenben, mikor Wolfgang már visszajött onnan. Ezzel a nagyhasú barátommal egy Stamitz-szimfónia szólamait próbáltuk és ízlelgettük; épp a legjobb pillanatban tette fel a kérdést. Pár órával előbb ugyanis egy vendéglőben együtt söröztem az első hegedűssel: hitvány muzsikus, szalonfiú, fölényes és öntelt fráter; levestől feketekávéig egyébről sem beszélt, mint hogy milyen hasztalan dolog volt a párizsi út, ő előre megmondhatta volna. Sem Wolfgang jelleme, sem a párizsi körülmények nem olyanok, hogy ott bármiféle sikerről vagy akár csak kezdőknek is kijáró váll veregető elismerésről szó lehetett volna.Ön is tudja, kedves Johann Meyer, mennyire szeretem Wolfgangot, minélfogva a legkínosabb helyzetben voltam a pökhendi prédikáció hallatára. Mint egy anyatigris védtem hol Wolfgangot, hol Leopoldot, de - és itt volt a keserves bökkenő! - valahogy szívem ellenére, mert bevallom, úgy éreztem, hogy ez a pimasz koncertmester igazat mondott. Nincs kellemetlenebb helyzet, mint mikor egy szemét alaknak igaza van. Én Wolfganggal sokat beszélgettem közvetlenül a párizsi hónapok után és - talán először és utoljára az életben - ő is alaposan kihozott a sodromból.