Szentek, szent életű emberek II. [antikvár]

Április 1. SZENT HUGÓ püspök * Chateauneuf-sur-lsére, 1053. f Grenoble, 1132. április 1. Isten nagy kegyelme, ha valaki a püspöki székben, nehéz időkben hosszú időn keresztül tudja biztos kézzel vezetni nyáját. Szent Hugó a XI. század közepén született Franciaországban, egy olyan korban, amikor az Egyházat mindenfelől bajok szorongatták. Egyrészt a gazdag főurak, másrészt a külső politikai elnyomás fordult egyre inkább a pápaság ellen. Nem volt ritka, hogy méltatlan papok pénzzel vásárolták meg maguknak a püspöki rangot. Hugó katonacsalád gyermeke volt. Jól tanuló kispap. Nem sokkal fölszentelése után kanonok lett. Ahhoz a csoporthoz csatlakozott, amely a mindig megújulásra szoruló Egyházunkat támogatta, élén VII. Gergely pápával, aki éppen emiatt halt meg száműzetésben, de végül is győztesként. A pápai követ felfigyelt Hugó szelídségére, Istennel egyesült életére, és beszámolt róla VII. Gergely pápának. Hugó huszonhét éves volt, amikor maga a pápa szentelte fel püspökké. Római útjáról hazatérve püspökségében szomorú állapotokat talált. A papok közül sokan megvesztegetéssel vásárolták meg tisztségüket. Hugó sokat imádkozott, vezekelt, böjtölt, szüntelenül járta a plébániákat. Hirdette a szegény és alázatos Krisztust. Előfordult, hogy szentbeszédei alkalmával felzokogott, amikor híveinek arról beszélt, „mit akart Krisztus, és mit csináltunk mi belőle". S mert elöljáró volt, ha kellett, keményebben is szólt papjaihoz, híveihez.