PiheNŐidő (dedikált példány) [antikvár]

Több mint társalkodónő Fátyolosan szürke volt a hajnal, aludt még a város. A széles főúton álmosan haladt a pék autója, egy utas nélküli busz követte. A házak is sötétségbe burkolózva várták még a reggelt, csak a kórház ablakaiban jelent meg egy-egy pislákoló fényesség. A kórtermekben fásult nővérek kedvetlenül kezdték meg munkájukat. Ágytálakat, lázmérőket, gyógyszereket hoztak. Csak az éjjeli lámpákat kapcsolták fel, és a félhomályban unottan ébresztgetni kezdték az idős betegeket, akik álmukból visszatérve lassan haladtak az ébrenlét felé. Nehezen mozdultak, nagyokat sóhajtottak. A kábult ernyedtséget Bella érkezése törte meg. A fiatal ápolónő megjelenésével mintha kapcsoló nélkül is lámpát gyújtott volna, szinte világosabb lett a kórterem. Halk, derűs hangján köszöntötte kolléganőit és az ágyukban erőtlenül ébredező idős betegeket. Gödröcskés arcára mosoly gördült, melyre kinyíltak az álmos szemek, és még a fáradt izmok is megmozdultak. Bella igazi gyöngyszem volt a többi ápoló között, nagyon szerették őt a betegek. Mindig türelmes és figyelmes volt velük. Kedvesen kérdezte őket, és megértően