Nagy Imre testamentuma, a Magyar Golgota (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből: "A hatalom ára. És akkor már nem számított egy ember élete, vagy száz ember halála, a vér vér maradt, és nem száradt fel soha többé. Minden akasztófakötelet Kádár János leghűségesebb lakája, Marosán György pékmester húzott meg. Terhes múltjával, a nagy szocdemest árulással és beépített ügynökként állították bíróság elé, aki felelős volt ezerkilencszázötven májusától augusztusáig a törvénytelen eljárásokért, bitófával vagy börtönnel sújtó ítéletért. Vizsgálótisztje többször megverette, megkínoztatta. Ötvenhat tavaszán szabadlábra került. Rehabilitálták. Fénykorát élte a kommunista módszer: büntetünk, akasztunk, aztán rehabilitálunk. November másodikán Apró Antal, Nógrádi Sándor, Kiss Károly és Marosán György a szovjet nagykövet és KGB-ügynök, Jurij Andropov utasítására szovjet fegyveres kíséret védelmében elhagyta a fővárost. Tökölön gyülekeztek, állig fegyverben, véres, kielégíthetetlen bosszút lihegve, és az idegen katonai megszállás szolgálatába szegődve, amely megdöntötte a magyar törvényes kormányt. Ezzel Marosán megvalósította a hazaárulás bűntettét. Két nap múlva tagja lett a Kádár-féle kormánynak és a szervezendő párt ideiglenes Intéző Bizottságának. Felelős a salgótarjáni mészárlásért is, ahol százharmincegy halott és kétszer annyi sebesült maradt az utca kövén, akiknek többsége hátulról kapta a golyót. Aztán újra államminiszter, ötvenkilenc november másodikáig elsőrendű felelőse a magyar történelemben sehol nem tapasztalható, bosszúálló megtorlásokért. Nagy Imrét és mártírtársait a vérbírák egyike, a hórihorgas Vida Ferenc, 1958. június 15-én kelt ítéletével juttatta akasztófára. Előtte beetették, mint a halat, a kiváltságosoknak kijelölt krími üdülőben nyaralhatott. Élvezte a dicső Szovjetunió vendégszeretetét és ellenőrzését. Éppen akkor, amikor Magyarországon nagyiparrá vált az akasztás, a megvásárolt és megfélemlített bírák futószalagos ítélete, s amikor szép hősünk javában és boldogan úszkált az Attersee hideg vizében. Honnan sejthette volna, hogy a bírói kar nagy többsége ragaszkodott a tisztességes eljáráshoz és a bírói függetlenséghez? Éppen ezért ez a bírói kar nem volt elfogadható a kommunista vezetés számára, ideológiai kérdésekben elmaradottnak minősült. A bírói függetlenség megsemmisítésének első lépése a bíróságokon végrehajtott személyi tisztogatás volt, amelynek során mintegy 1100 bírót távolítottak el a Kúriától a járásbíróságokig. Utána a titkos utasítások, a környezettanulmányok és az eseti, gyakran helyi politikai intervenciók uralták a terepet. Így eshetett meg az is, hogy dr. Ries István ügyvédet, szociáldemokrata politikust, aki 1945-1950-ben igazságügyi-miniszter, de 1950 nyarán felmentik, s tíz nap múlva letartóztatják, és az ÁVH agyonveri. Mit várhatott volna akkor Szívem Imre Molnár Rudolf járásbírótól?"