Egy táncosnő emlékiratai és a vak lány szerelme (dedikált példány) [antikvár]

1. RESZ CICAÉVEKEGY JÁTÉKOS KISCICA KALANDJAIHa stílszerű akarok lenni, akkor e sorokat kicsit hosszadalmas macskakaparásnak tekintem. A stílusra mindig kényes voltam, ezért talán megillet némi elismerés. Nem tudom, hány tisztelőm maradt, akik emlékeznek erre a stílusra, de talán még él egy-kettő. Ám én egyedül őt szólítom most, őt hívom, legyen olyan kedves és figyeljen rám egy kicsit.Sokan voltatok, talán túlságosan is, máig sem tudom, kinek higgyek és kinek ne, de akkor a megbűvölt pillangók világában jólesett kacérkodni a lánggal, megperzselődni, akár lángra is kapni Ám csak egy volt köztetek, akiről tudtam az igazat. Őt várom itt a kertben, ahová kikerekeztem rokkant kocsimon, hogy észrevétlenül székem mögé lopózik, s megfogja a támlát. Aztán ha valóban ő érkezett adjon nekem erőt az Isten, hogy ne sírjam el magam. Tudom, a könnyek hitvány mentségek egy életért. Nem kérem bocsánatát, ő annál nemesebb, hogy ilyen hitványsággal fogadjam. Nekem már csak egy feladatom van: végig kell gondolnom azéletemet, hogy megértsem a sorsomat.*Úgy emlékszem, édesanyám mindig lág zoknit adott rám, hogy ne nyomja el a vérkeringést a lábamban. Azt mondta, nagyon szép, formás lábacskám van, vigyázni kell rá. Mindkét nagyinak csúnya dagadt és fekélyes lába volt, biztosan sokat jártak szűk harisnyában, gondoltam anyát hallgatva. Miközben az én lábamról beszélt, a sajátját nézte, olykor meg is simogatta. Ő, már ahogy gyermekként megfigyeltem, igen elégedett volt alsó végtagjával, talán ezért is járt szívesen hosszan felvágott szoknyában, különösen, ha társaságba mentünk, s szerette keresztbe tenni őket, hogy jól látszanak. Különben én akkoriban nem sokra becsültem a lábamat, arra használtam, amire való: jártam rajta. Azóta volt alkalmam megismerni a korombeli kislányok formáit, s ebből visszakövetkeztetve hajdani önmagamét is el tudom képzelni. Bizonyára puhácska húsból-bőr-7