A kecskerímektől az egyetemi katedráig (dedikált példány) [antikvár]

"Nem tudom, más szerzők hogyan vélekednek műveikről; engem mindig különös érzés fog el, amikor egy korábbi írásomat olvasom. Ez az érzés fokozódik, ha az írás a börtön szűk és természetellenes légkörében született, az olvasásra pedig később a külvilágban kerül sor. Természetesen ráismerek, de nem egészen; úgy tűnik, mintha valaki más, hozzám közel álló, de tőlem mégiscsak különböző személy jól ismert írását olvasnám. Talán ez a mértéke a bennem végbement változásoknak", írta Dzsavahárlál Nehru az India születése című könyvében 1945 decemberében Allahábád-ban. Majd tovább folytatta: "Ez a könyv is ilyen érzéseket váltott ki belőlem. Az enyém, és nem egészen a mai valómé, inkább egy korábbi énemet képviseli, amely csatlakozott az egykor volt és szertefoszlott évek sorához, csak emléket hagyva maga után." Kamaszkoromban verseket, elbeszélő költeményeket, novellákat, regénykezdeményeket írtam, majd jóval később tértem át a jogi tudományos és ismeretterjesztő művek területére. A verseket, novellákat, rímtelen eposzokat Nehruhoz hasonlóan én is egy börtönben, a magyarországi kommunizmus és szovjet megszállás börtönében követtem el, és nem volt más kiadóm, könyvtáram, mint az íróasztalom. Amiért ezeket megírhattam, köszönet illeti szüleimet, dr. Matúz Györgyöt és Molnár (Gubucz) Teréziát, a nagykőrösi római katolikus plébánia káplánjait, Vass Tamást, Gecse Gusztávot (aki az 1950-es évek végén kilépett és hírneves marxista filozófus lett), Barotai Imrét, dr. Ákos Gézát és Bátorfi Bélát, a nagykőrösi Arany János (Református) Gimnázium tanárait, élükön dr. Fruttus István magyar-latin szakos osztályfőnökömmel - és nem utolsósorban ezen "alma mater" igazgatóját, dr. Zilahy Lajost, aki meggátolt abban, hogy kitűnő végbizonyítvánnyal 1960-ban nyomban egyetemre kerüljek. (Ennek egyébként két oka volt: apám "ellenforradalmi tevékenysége" és klerikális beállítottságom. Korabeli verseim, írásaim erre az intézkedésre alaposan rászolgáltak.)