Füstfaragók (dedikált példány) [antikvár]

Hálátlan feladat előszót írni. Ha rossz az a munka, ami előtt szerepel, akkor azon már egy bármilyen remekbeszabott előszó sem segíthet, sőt, megtéveszti a gyanútlan érdeklődőt. Ha pedig jó kötetet ajánl a nagyérdemű figyelmébe, minden fölösleges szóval megfoszt a mű mielőbbi befogadásától. Mivel szerencsére ez esetben egy jó, méghozzá igen jó könyvet tart a kezében, a legszívesebben már most zárnám is soraimat, de néhány dolgot kötelességem a Tisztelt Olvasóval megosztani.Nem megszokott dolog, hogy egy szolgáltató vállalat vagy vállalatcsoport társadalomtudományi kutatást támogat, méghozzá olyat, amelyből nem profitált közvetlenül. Mi végre hát ez? Úri passzió? Többekben is megfogalmazódott kimondva-kimondatlanul ez, amikor e könyv szerzője felajánlotta a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete és Egyesülete jogelődjének, hogy megírja a kéményseprő mesterség történetét és néprajzát. Minek? Mi hasznunk lesz belőle? Akkor is, most is az volt, s az a válaszom: önismeretünk nő általa, s ez önbecsülésünk is egyben. S mi tagadás, propaganda is. Tudjuk, tapasztaljuk: a kéményseprő mesterségről alkotott kép régi sablonokon nyugszik, jellegzetes kinézetükön kívül az emberek többsége nem sokat tud e szakmáról, mit sem hallottak arról, mennyi hasznot hozhat mind az egyes családoknak, mind pedig a nemzetgazdaságnak, ha igénybe veszik mindazt, amit napjainkban a korszerű kéményseprőipar nyújtani tud. Ismeretlen ismerősök tehát a kéményseprők. Olyan ipar ez, amelynek az egyes művelőit külön-külön, személy szerint rendszerint megbecsülés övezi, összességében azonban nincs igazán presztizse. Ha többet, több tényt tudnak rólunk, ha ezáltal egy kicsit is nő e szakma megbecsülése, már akkor megéri, ha egy ilyen munkát támogatunk.