Bővebb ismertető
Felső lapélén pár folttal. Gerince egyik felső sarka kissé megnyomódott.
A XVI. században játszódó történelmi regény Gradeczi Stancsics Horváth Márk kalandokban bővelkedő életét dolgozza fel. Az első részben a Zrínyi család apródjaként ismerkedik meg a hadviselés fortélyaival, tanulja meg felismerni és megkülönböztetni a jót és a rosszat, a hasznost és haszontalant, az igazságot és a hazugságot. Határozott, erőteljes, egyenes jelleme hamarosan a dunántúli végek ismert és elismert harcosává emeli, Zrínyiek, Nádasdyak, Batthyányiak szolgálatában harcol pogány és belső ellenséggel szemben. Lovascsapatok kapitányaként, félelmet nem ismerő harcosként szerez barátokat, ellenségeket. A második rész Tőke Ferenc „Szigeti győzedelem” című krónikája alapján hitelesen és részletesen mondja el Sziget 1556-os ostromát, amikor Khadi Ali budai pasa próbálkozott meg a fontos végvár megszerzésével, melynek kapitánya Horváth Márk, vagy ahogy akkoriban már nevezték, Bátor Márkó volt. A harmadik rész a nagy ostrom után egészen 1561-ben bekövetkezett haláláig kíséri végig Bátor Márkó életútját. Család, gyermek, sikerek, tragédiák, ármánykodás, árulás, baráti segítség, hűség mind-mind megjelenik az utolsó öt évet felölelő időszakban. A borító és az illusztrációk Sarlós Endre munkái.