Pestalozzi válogatott paedagogiai munkái III. [antikvár]

A következő beszédek nem paedagogiai tartalmuk miatt birnak jelentőséggel; jelentőségük inkább abban rejlik, hogy Pestalozzi leghívebb és legmegragadóbb lelki képét állítják elénk. Ritka kedélyi ékesszólás nyilatkozik ezekben; gyermeki alázat és meggyőző szeretet ageniális tetterő diadalörömével, benső meghasonlás és megható önvád a nagy lélek és nemes akarat fenségével váltakozik. Viharos időben váltakozó érzelmekben hullámzó gazdag szivének legtisztább ömlengései ezek. Pestalozzinak az emberi képzés ügye iránt való ki nem apadó szeretete képezi az alaphangot, mely ügyet nem saját, hanem isten művének tekinti. De az általa oly mélyen érzett ellentmondás, mely eszményeinek fensége, és ezeknek személye és intézete által való megvalósulásának tökéletlensége közt fenáll, összes irataiban sehol sem hangzik ki élesebben, mint ezen fontos órákban elmondott beszédekben. Azon gondolat, hogy eszméinek értéke intézetében folytatott működésének eredménye szerint fog megítéltetni; azon érzet, hogy saját válla nem birja el a terhet, melyet az intézet vezetésével magára vállalt, nyugtalanítja őt, még oly időben is, midőn a legnagyobb veszélyeket már elháritottaknak véli.