Kiss Ádám' egyházi-beszédei IV. [antikvár]

Dixi de quodam Oratore seculi nostri: hoc unum peceat, quod nihil peccat. Mondottam századunk' edgy Szónokáról: ez edgy hibája van, hogy semmi hibája sints. - így emlékezik Plinius valahol leveleiben edgy Szónokról idejéből, mert talán szónokát a' Természet ellen látta véteni , mely a' halandót nem hibázni nem engedi. - Különös hibának tartá azt benne, hogy semmit sem hibázott. Egyébként ez ítéletet nem érthetjük, hanem ha felteszszük vagy azt, hogy e' Szónok magát tévedhetetlennek, - hibázhatatlannak, - csalhatatlannak (infallibilis) tartá,- mi nem kissebb bűn, mintha isteni mindenhatóságot, - isteni mindentudóságot, - isteni szentséget tulajdoníttatott volna magának, - vagy azt, hogy e' Szónoknak temérdek hizelkedői voltak, kik hibáinak is tömjéneztek, 's igazolák Plinius' állítását: pessime dicunt, qui laudantur maxime, - legrosszszabbúl szónokoskodnak azok, kik igen dicsértetnek. - Egyházi Beszédeimben magamat sem én magam hibátlannak nem tartom, sem mások, hiszem, hibátlannak nem tartanak, - különben ez legnagyobb hiba volna. - Illő hát, hogy a' Tisztelendő Közönségnek mások hibáimat fölfedezzék, - magam pedig meggyónjam. 'S e' czélzása van Élőbeszédemnek.